
Paksa Éva
Pszichológus, Tanácsadó-szakpszichológus jelölt, Autogén tréning és Szimbólumterapeuta
„A szabadság nem csak azt követeli meg tőlünk, hogy felelősséget vállaljunk választásainkért, azt is leszögezi, hogy a változáshoz szándék is szükséges.”
Irvin D. Yalom
Eddigi életem során azt láttam, hogy minden változáshoz szükséges a belső motiváció, mellyel elindulhatunk a fejlődés útján, ehhez persze bátorságra is szükség van. Munkám során ez a fajta bátorság, hogy megismerjük önmagunk működését, és ezzel együtt egy lépést tegyünk előre, megható változásokhoz vezetett. Az egyéni folyamatok során igyekszem a hozzám fordulók belső erőforrásait megvilágítani, az énerőt és megküzdést fokozva támogatni és megerősíteni, és mindezek fényében kísérni személyközpontú, rogersi szemléletben a kitűzött céljai felé.
Mivel legtöbb esetben olyan nehézségekkel érkeznek hozzám az emberek, melyek mellett a feszültségek kezelése is problémát okoz, ezért fontosnak találom azt is, hogy a stressz, feszültségek megfelelő kezelésére is megtanítsam a hozzám fordulókat. Olyan módszereket adjak a kezükbe, melyekkel sikeresen vehetik fel önállóan is a küzdelmet a kihívásokkal szemben, növelve a megküzdési stratégiákat és eszközeiket. Az ülések során relaxációs (autogén tréning, progresszív relaxáció) és légzőgyakorlatokkal bővítjük a megküzdési eszköztárat.
Munkámhoz hozzátartozik a folyamatos fejlődés, igyekszem a szükséges ismereteket képzések formájában is magamévá tenni, hogy minél több eszközzel, hatékonyan tudjam támogatni a hozzám fordulókat. Jelenleg az ELTE Tanácsadó szakpszichológus képzését végzem, hogy még szélesebb és mélyebb ismeretek birtokában segíthessek. Munkámat folyamatos egyéni szupervízió mellett végzem, valamint a képzés keretében is csoportos szupervízióban, esetmegbeszélésen veszek részt.
Várom szeretettel, ha segítségre van szüksége.
Végzettség
2024-2026 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Tanácsadó szakpszichológus képzés
2010-2012 Pécsi Tudományegyetem, Pszichológia MA
2007-2010 Pécsi Tudományegyetem, Pszichológia BA
Módszerspecifikus képzések
2024 Samadhi Jógastúdió – Hatha jógaoktató
2017-2012 Magyar Relaxációs- és Szimbólumterápiás Egyesület – Meditáció, imagináció, szimbólumterápia
2016-2017 Magyar Relaxációs- és Szimbólumterápiás Egyesület – Autogén tréning
Tapasztalatok
2019- Pszichológus - magánszektor
2017-2018 Önkéntes pszichológus - Máltai Szeretetszolgálat
Amiben segíthetek
-
Önismereti, önértékelési kérdések
-
Stresszmenedzsment
-
Döntési nehézségek
-
Életmódváltási kérdések
-
Konfliktusok
-
Idős kor problémái
-
Életvezetési tanácsadás
-
Kiégés
-
Kommunikáció-fejlesztés, asszertivitás
-
Munkakeresési nehézségek
-
Relaxációs technikák
-
Megküzdési képesség javítása
-
Nehéz élethelyzetek
-
Megváltozott körülményekhez való adaptálódás
-
Betegségekkel való megküzdés támogatása
